Zene:
Garbage-Bleed like me
Eddig még nem ismertem a bandát, de jó, kifejezetten tetszik.
Vörös rúzs......tetszik.
Pénteken láttam egy hullócsillagot. Csodálatos volt, és lenyűgöző. Kívántam. Nem mondom meg, hogy mit, mert akkor nem teljesül. Ez babona. Akkor ezek szerint babonás vagyok. Olyan közel volt.
Az utóbbi időben egyre több szivárványt is látok. Feltűnően sokat. Talán csak nekem szólnak? Talán csak én látom őket? Felhő közül kikandikálnak, színesen mosolyognak. Van, hogy nincs eleje, vége, nem látni mást, csak egy aprócska részletet. Amikor egy teljes egészet látok, kedvem támad útra kelni, a végéig elsétálni és az aranybödönt felkutatni, aztán a harmatos fűben meghemperegni. Kéne egy négylevelű lóhere. Talán készítek sütigyurmából.
Korábbi bejegyzésemben említettem a sárkányeregetést, mint egyik bakancslistás vágyamat. Pénteken hazafelé láttam egy olcsó, kreatív, de annál viccesebb kivitelezését. Panelos gyerekek a játszótéren hosszú madzagok végére kötöttek nejlon zacskókat és azokat eregették. Beléjük kapott a szél, szárnyaltak, szabadak voltak. A zacskókat a legenyhébb fuvallat is felkapta. Nem rossz ötlet, gondoltam. Hol van már a gyermeki báj, a játékosság, a felhőtlen szórakozás.....
Hétvégén találkoztam régen látott Keresztapámmal. Jó volt újra látni. Jól éreztük magunkat. Lementünk bogácsra, strandoltunk, én pedig rákvörösre égtem. Mondhatnám, hogy a létezés is fáj, de az egy hatásvadász túlzás lenne, csupán a bőröm ordít a fájdalomtól, kivéve a falatnyi bikinivel fedett részeket.
Életemben először ettem őzpörköltet, igazi vadhúst. Nagyon finom volt. Keresztapa vörösborosan-lekvárosan készítette el. Ízorgia. Nokedlit szaggattam hozzá. Isteni volt.
Péntek este, kábé 10-11 körül csináltam meg neki az általa oly nagyon szeretett Malakoff-tortát. Szerencsére isteni finom lett, és örült neki. Régen evett, én pedig emlékeztem rá, hogy ez a kedvence. Elfogyott az egész. Majd egyszer leírom a receptet, de előtte engedélyt kell rá kérnem :D
