Zene:
Múzeumok éjszakája -kiegészítve-:
Korábban már írtam róla, "szűken", ma viszont egy élménybeszámolót írtam róla, s gondoltam a blogomban is posztolok erről.
Kép:
Hol is kezdjem. A karszalag még sokáig rajtam volt, majd levettem mert munkatársnőm megkérdezte, hogy "Mi van, azóta nem is fürödtél?" :). Persze, hogy fürödtem, de a fesztiválos karszalagok jól bírják a strapát :).
A rendezvényről akkor bővebben, a teljesség igénye nélkül. Szuper volt a kiállítás, aminek a végén ettem tornádó krumplit, isteni volt. Párommal és a barátjával mentünk, hármasban, kb. este 10-től, hajnali 2-ig, 3-ig tartott. Két informatikus a múzeumok éjszakáján és egy lovagina :D. Mókás volt, mert amire először felcsillant a szemük az egy lemezből megformált notebook volt, aztán egy vetítés során érdeklődtek a projektor iránt :). Micsoda banda, gondoltam magamban.
Volt egy "alkotó részleg", ahol töménytelen mennyiségű papír, színes ceruzák, filctollak henyéltek a padon, amikre tetszés szerint lehetett alkotni. Nekiláttunk egymás előtt, de titokban firkálgatni. Én szokás szerint mindenféle katicákat, meg virágokat, és egyéb nyomokat hagytam magam után, amit elégedetten nyugtáztam, ez jó lett. Míg meg nem láttam az Ő alkotásaikat :D Könnyezve nevettem, ugyanis forráskódokat pingáltak a papírra :D. Igen, az, hogy mit kezd az ember egy fehér lappal, az nagy valószínűséggel meghatározza az Ő jellemét is.
Sok kép előtt hosszú-hosszú perceket töltöttem, annyira megérintettek. Különösen egy finn fotós által kiállított kép (a nevét sajnos nem tudom), melyen egy munkában megfáradt (szerintem gyümölcsös, de lehet, hogy véres kezű -fantázia kérdése-) Férfi volt látható, aki épp belemerengett a csodás tájba. Láttam a szemében a tapasztalatot, a reményt, a fizikai fáradtságot, de szellemi frissességet, és a tisztaságot.
Több terem/zug volt, mintha egy kisebb labirintusba cikáztunk volna, tele varázslatos képekkel, tárgyakkal, hangulattal.
Egy külön kis sarokban toalettpapírra nyomtatott latin idézet volt, melyből bárki magáévá tehetett egy-két "kockát". Ezzel a lehetőséggel nem éltem. Ki tudja miért. Talán, mert nem attól fogok emlékezni rá, hogy letépem és elteszem.
Ami a hab a tortán volt, számomra a rendezvényen a korona, a "Csatornaváltás"-ként elkeresztelt Czakó Péter és Fekete Júlia impro. Nagy hatással volt rám. A szaxofon, a Nő, a képek, a zene, a tánc, a tér, a csend, a zaj, a mozgás, az ember, a belső tér.........Percekig csak álltam, és bámultam a performance után. Azt hiszem Csíkszentmihályi ezt nevezi Flow-nak. Nem volt tér, sem idő. Minden egyes sejtem mozgott vele. Az improvizációban az a szép, hogy "beengednek" a lelkükbe, aktuális érzelmi világukba. Bepillantást nyerhetünk, persze csak a kulcslyukon át, mint a voyeur. Nem sokat látunk, de az mindennél izgatóbb, mert ismeretlen, titkos, misztikus. Ennél személyesebb, csodásabb, bensőségesebb, és lenyűgözőbb dolgot nem igazán tudok elképzelni.
Valószínűleg azért volt ekkora hatással rám, mert a tánc bennem valami ilyesmit jelent. Sokszor igazán csak egyedül jó, úgy, ahogy éppen jó. El- vagy kitáncolom az érzéseim. De lehet, hogy az nem is tánc. Mozgás, az biztos. Hangulattól függ, hogy éppen lágy, rugalmas, hullámos, vagy épp gyors, durva, droid.....állandóan változó, de ettől jó.
Más előtt táncolni, olyan mint teljesen meztelenre vetkőzni egy idegen előtt. Mindent tud, mindent lát, ehhez bizalom kell, és egy belső gát áttörése. Ez egy belső világ, amit talán jó ha megtart magának az ember, ha nem képes megmutatni másoknak. Ha pedig képes átadni, akkor az a csoda a színpadon, amit a néző tátott szájjal les és irigyel.
Jövőre is ott leszünk, ajánlom mindenkinek :)
/Napi irodalom:
"Törd össze a tükröt!
- s nem marad más
csak a képmutatás."
(Hajdú Ervin Ottó)/
ui.: A képen Czakó Péter és Fekete Júlia látható
